Kasabian- Kasabian- kritika

Sokak számára ismerős lehet a brit Kasabian nevű zenekar. Leginkább legutóbbi két lemezük ismert, de mindenképp érdemes meghallgatni korábbi munkáikat is. A cím nélkül kijött első lemez legyen hát az, amivel elkezdjük vizsgálódásunkat a zenekar háza táján.

Az albumborító jól néz ki, számomra valamiféle keleti/egyiptomi nő alakja az, ami kirajzolódik a fehér figura sziluettjéből. Ha elfogadjuk a keleti szálat, akkor viszont csak egyetlen számmal tudjuk rokonítani, de a Running Battle elég sovány indok az coverválasztáshoz. Viszont ha kicsit utánanézünk, több érdekességet is felfedezhetünk. A Kasabian egy gyakori örmény név, jelentése hentes vagy mészáros. Így egyszerre nyer értelmet a keleti szál és a Butcher Blues nevű szám is. Jól sikerült, találó borító. 

A Club Foot valami érdekes bizsergéssel indul, talán vonós/fúvós hangszer lehet, de nemsokára meghalljuk a szám igazi riffjét is. Alaposan torzított gitár, tökéletes ritmusban dübörgő dob. A verse alatt kicsit elhalkulnak a hangszerek, de cserébe a riff egy kicsit átalakított verzióját játsszák. A refrén egy nagyon hatásos –nevezzük ennek, mivel nincs jobb szó rá- „kórussal” indít, de ez inkább csak afféle felkiáltás. A szám hangulata kicsit hasonló a Switchblade Smiles című, a Velociraptoron megjelent trackhez. Később a többé-kevésbé csak instrumentális részben megkapjuk azt, ami miatt az első két album különbözik a későbbi kettőtől- kicsit elektrocentralizáltabb és pszichedelikusabb, ezzel együtt nehezebben is emészthető.

A Processed Beasts zongorapöntyögéssel indít, majd mindenféle átkötés nélkül ismét gitárba csap alá. A zene ismét elhalkul az ének alatt, ami hasonlóan az előzőhöz, itt is kicsit élőbeszédszerű. A háttérben folyamatosan lehet hallani a kis zongorázgatást, illetve egyszer a nyitómotívum is visszajön. A refrénnél besegít Sergio Pizzorno is az éneknél, bár itt kicsit zavaró a magas szintizés a háttérben.  A számban végig a basszusgitár és a dob a domináns hangszer, de a lezárás szintetizátorral történik.

Reason is Treason, az egyik legkönnyebben feldolgozható szám a lemezről. Már az intróban feltűnik egy könnyen énekelhető motívum, amit szöveg nélkül, csupán „gajdalolással” ültetnek az emberbe. A szám első két perce elég monoton, de itt következik egy váltás, ami sajnos nem válik előnyére a dallamnak. Hála a dalszerzőnek, ezt a motívumot nem erőltetik túl sokáig, nagyjából egy percen belül vissza is térnek a már bejáratott refrénhez. Már itt is hallatszik a két szólamban éneklés-legalábbis egy gyengécske próbálkozás, ami erre vonatkozik.

Az I.D. talán a leggyengébb szám a lemezről. Az első egy perc teljesen monoton elektroszerencsétlenkedéssel megy el, míg a váltás után hiába jön be az ének, semmit sem javít az összképen. Leül, ellaposodik, unalmassá válik könnyedén az ének és az instrumentális rész is, talán a legjobb lenne, ha ezt a zenekar soha sem vallaná be, mint saját szerzeményt.

Orange, előzőhöz hasonló, de szerencsére csak 45 másodperces, nem is érdemes külön számként kezelni, de az albumban való funkcionalitása erőteljesen megkérdőjelezhető.

Az L.S.F. (Lost Souls Forever) máig az együttes egyik legnagyobb slágere, és ezt nem csak az ütősre sikerült videoklippnek köszönthetik. A verse alatt végig kiválóan dübörög a dob és a basszusgitár, míg a szinti olyan futamokat játszik, amik előrevetítik a refrént, amit egy jól sikerült na-na-nazás vezet fel. Majd következik maga a chorus, ami immár valódi két szólam (egy háttérből szóló szöveg nélküli, és egy erőteljesebb, szöveggel rendelkező). Nagyon erős koncertszám, mindenki könnyen meg tudja jegyezni a refrént, mégis gyönyörű a szöveg és a muzsika. Rettentő színvonalas, mégis nagy közönség számára is élvezhető szám. 10/10.

Elég nehéz elődjéhez méltónak lennie, a Running Battlénak nem is sikerül. Kezdése egy kicsit vadnyugatis hangulatot kölcsönöz a track elejének, de sajnos itt az ének ront rajta. A gitár keleties színt visz a dalba, vele együtt a vonósok is feltűnnek. Gyengécskére (vagy legalábbis nem olyan erősre) sikerült sajnos,  relaxációhoz tökéletes, elrontja az előző szám által okozott felpörgetett hangulatot.

A Test Transmissionionban Serge hangját hallhatjuk, nagyon ígéretes kezdéssel rendelkezik a dal. Kicsit erőtlen a verse, könnyen átsiklik fölötte az ember. A refrén alatt hallható tapsolás szöges ellentétben áll az amúgy elég pszichedelikus hangszerelésű zenével. Rengeteg felfejtendő réteggel megáldott szám, azoknak ajánlom, akik vonzódnak a már fent is említett elektro-pszichedelikus vonalhoz.

A Pinch Roller szintén egy átvezető, nehezen értelmezhető funkcionalitással, könnyen megérvelhető fölöslegességgel. A szám alatt elkezdenek a vonósok zümmögni, de az ő kiteljesedésük csak a következő számban fog elkövetkezni.

A fuvolával indító, majd nagyon energikusan berobbanó Cut Off az album száma. A videóklipptől eltekintve, ami itt is zseniális, a dal könnyen pályázhat a Kasabian legjobb száma címre is. A chorust felvezető nananázást Serge nagyszerűen oldja meg, a verse alatt végre levettek kicsit a gitár torzításából, így rá lehet jönni, hogy milyen hangszerrel opreálnak, a refrén fülbemászó és headbangelésre késztet, a szöveg elgondolkodtató. Az egyetlen hiba az a szám albumverziójában található: szerény véleményem szerint kicsit túl lett nyújtva a befejezés, főleg mivel a maradék másfél perc nem az eddig megszokottat hozza… illetve de, épp az eddig megszokottat hozza. A furcsa szintetizátorozás nem a legtökéletesebb befejezés ennek az amúgy tökéletes számnak, ami a refrénben vonósokkal támogatja meg a dallamot.15/10

A Butcher Bluesról nem is lehet sokkal többet elmondani, mint hogy egy jó blues szám, váratlan húzásoktól mentesen. Egyedül a csillámszintizés maradt rejtély számomra, de még ez sem tudja eloszlatni a Cut Off okozta eufórikus állapotot.

Az Ovary Stripénél nem tudom elkerülni, hogy a kezdő hangoknál ne a Vad Fruttik slágere jusson eszembe (Lehetek én is), de még így is el kell ismernem, hogy remek hangulatteremtő szám az említett. Nagyszerű példa ez arra, hogy hogyan kell összehangolni a különböző hangszereket. Ismét feltűnnek a vonósok, bár a gitár ismét vissza lett torzítva. Összességében egy olyan szám, amit hallani kell, és csak azután lehet dönteni róla.

U Boat, a lemez lezáró száma- hát olyan semmilyen. Nem ad katarzist, nem ad maradandó élményt, ellenben ad egy közepes szintű, kissé nyálas, tinisláger szintű dallamot, egy elég balul sikerült Serge éneklést és szép akusztikus gitárjátékot néhány pillanatban Szenvedős, balul sikerült lezárása egy erős-közepes albumnak, amelyen két zseniális szám található.

. 6/10

A Kasabian különkiadás az Empire című lemezzel folytatódik.