Az album máig a Kasabian legnagyobb sikere,
mind a kritikusok mind az 'egyszeri emberek' körében nagy népszerűségnek
örvend/örvendett. Nagyrészt ez az előző (Kasabian és Empire) albumokhoz képest
könnyedebb hangzásvilágnak és a jól átgondolt EP megjelenítéseknek köszönhető. Lássuk
hát mit tartogat számunkra ez a csoda.
Szokás szerint kezdjük a
borítóval. Az album címe az 1880-as években Angliában épült pszichiátriai
intézetekre utal, amelyek ugyanezzel a névvel futottak. Ahogy Serge az egyik
interjúban kifejtette: „a borító a zenekar tagjait ábrázolja, akik a tükörben
figyelik magukat, egy partira beöltözve az elmegyógyintézetben.” A zenekar
tagjai máshol elmondták, hogy minden egyes szám egy-egy bentlakót próbál
jelképezni az elmegyógyintézetből. Tegyünk hát mi is így!
A vezéregyéniség- Underdog
Gyönyörű riffel indít, belopja
magát az ember szívébe és fülébe már az első percben. Jól eltalált szöveggel
teperi le a hallgatóját, a hihetetlen torzítás a hatást csak még erőteljesebbé teszi.
Néha egy-egy váratlan kiállással lep meg minket, de ne higgyük azt, hogy
széplélek, mikor a dallam vagy a fantasztikus többszólamúság alapján azt
feltételeznénk- egy pillanat alatt a földre felül kerekedik megint. Főleg a tökéletes
szólóval, amit nem elég egyszer meghallgatni. Tökéletes, nem véletlenül ő a
legerősebb fickó az asylumban.
A szerelembe beleőrült- Where Did All The Love Go?
Dinamikus, életerős figura. A
versében mintha a saját történetét mondaná el, míg következik a refrén, ahol
sír a szerelem után. Ez a rész rendkívül megható, de aztán visszatér újra az elbeszélésre.
Kellemes vonószenekar kíséri dalát, mígnem ismét eszébe jut szerelme. Érdemes
odafigyelni a második chorus után következő részre, ahol változik a dallam és
valami újat kapunk, ami szintén hibátlan. Egy perccel később már egy kis keleti
hatás is érződik az instrumentális átvezetőben, de a végére minden összeáll, és
ismét megkapjuk a megváltozott és az eredeti refrént is, így gyönyörűen záródik
le ez a történet.
A néma finn -Swarfiga
Felbukkanása kirobbant minket az
előbb élvezett békés, nyugalmas hangulatból és félelemmel tölt el. De hamar
megnyugszunk. A fickó, bár rémisztőnek látszik, valójában néma és békés. Hamar
kiismerhető figura. Nem túl bonyolult lélek, de neki is megvan a helye ebben a
fura közegben.
Az érző lelkű vagány- Fast Fuse
Kemény riffel jelenik meg a
színen, bár a szintetizátor kicsit lágyítja a kemény fellépést, ellenben az
énekkel, ami tökösen, keményen, huligánosan szól. Nincs is refrén egy jó
darabig, de egyszer csak elhal a torzítás és meglátjuk a szép lelkét ennek a
srácnak is. (Az érző lélekhez a hangot Serge szolgáltatja.) De nem ad azért túl
sok bepillantást- gyorsan továbbvágtat, és próbálja megtartani a keményfiú
imidzst.
A depressziós kocsmáros- Take Aim
Vadnyugatis trombitaszó a
belépője, kicsit disszonens gitárakkordozás a felvezetője. Vállalhatóan elnyújtott éneklés, de a szöveg figyelembevételével teljesen elfogadható, sőt zseniális.
Hosszú szám, hosszú szöveg, jó szám, hangulatos hangszerelés.
Atmoszférateremtő. Felvezeti cimboráját, a…
Magát őrültnek álcázó tolvaj- Thick As Thieves
Érződik rajta, hogy teljesen
normális. Higgadtan, értelmesen van kitalálva imidzse, amivel be próbál olvadni
a többiek közé, de nem teljesen sikerül. Nem, erről baromi nehéz így
beszélni. (Fantasztikusan eltalált, hangulatos akkordozás, kiváló éneklés –végre
tényleg éneklés!- elképesztő háttérvokálok, epikus refrén. Hibátlan szám.
Hibátlan.) Szép halkan, akusztikusan próbál észrevétlen maradni. Sajnos
kiválóságával így is felhívja magára a gyanútlan látogató figyelmét.
A magát vadnyugati pisztolyhősnek képzelő autószerelő- West Ryder
Silver Bullett
Az egész fickó úgy van
felöltözve, mintha valóban a Vadnyugaton élne, akár egy filmbe is elmehetne
szereplőnek, olyan tökéletes a jelmeze. Drámai belépőkkel operál, néha
lelassul, mintha párbajra készülne. De nem, sehol senki, Willy a kölyök is
halott már. A többi őrült remek háttérvokállal kíséri marháskodásait. Lassan
már mi is a távoli prérin érezzük magunkat. Megérkezünk a kocsmába.
Letelepszünk, rendelünk egy whiskyt. Valaki berúgja az ajtót. Megfordulunk.
A tömeggyilkos- Vlad The Impaler
Haláli riffel nyit és ez később
sem változik. A hangja agresszív és erőteljes, mintha mindig kiabálna. Odasiet
a zongorához. Néha pöntyög rajta egy-két fals futamot. A vendégek rettegve
néznek össze, de valójában imponál nekik ez a fickó. Ritka jelenség ő, meg kell
becsülni. Egy igazi kemény fickó, mindenféle érzelem vagy gátlás nélkül.
A benyugtatózott beteg- Ladies & Gentlemen
Az előző figura után kifejezetten
fura ránézni. Fura, emberfeletti nyugalmát a nyugtatók okozhatják. Lassan,
dallamosan beszél. Egy gitáron pönög közben, halkan kíséri önmagát. Végül már
önmagát lassítja, de jó érzés egy kicsit belassulni nekünk is.
A kómából ébredező ápolt- Secret Alphabets
Első pillanataiban még azt sem
tudja hol van. Miután kitisztulnak gondolatai, belekezd mondanivalójába. Hamar
felveszi a többiek ritmusát, de kissé még érződik rajta a szédülés. Néhány
pillanatig nekünk is megpróbálja felvázolni a kómában látottakat, de miután
belátja a feladat lehetetlenségét, feladja, és folytatja a kérdezősködést a
mindennapokról. Elkezdenek remegni a pillái. Lassan mély álomba zuhan megint.
A szabadságra vágyódó- Fire
Energikus,erőtől duzzadó, remek
srác. Kicsit rajta is lehet érezni a vadnyugat szelét, de nem tudjuk megállni,
hogy hatalmas atmoszférájába be ne rántson minket. Szinte irányít minket.
Hatalmas energiákat felszabadítva üvölt, és mi is kénytelenek vagyunk vele
üvölteni. (Zseniális riff ismét, tökéletes hangszerelés, slágergyanú,
dúdolható, üvölthető, koncertremenjünk, a legjobb szám az albumon.) Hihetetlen
figura!
És ismét elrontották! Én ezt nem
tudom elhinni. Happiness. Egy faszt.
Az első lemez balul sikerült lezárása után megint képesek voltak idetenni az
egyszeri hallgató elé egy alapvetően semmilyen, hipstermajomkodós lassúzást,
ami teljesen elrontja a Fire hangulatát és az egész albumról egy kellemetlen
utóízt hagy bennünk. A kurva életbe.
Összességében egy nagyszerűen
átgondolt alapkoncepció, jó végrehajtás, zseniális számok, amiből néhány
kiemelkedő. Ügyes borító, kiváló hangszerelés, hibátlan hosszúságú számok. Szar
lezárás, de egye fene.
9/10
Kasabian különrovatunk utolsó száma a Velociraptor!-t fogja
cincálgatni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése