Farkas (Wolverine) - filmkritika

Az új filmötletektől (és a bennük rejlő potenciális bukástól) rettegő Hollywood úgy tűnik, hogy egyértelműen a mellett tette le a voksát, miszerint csak jól bejáratott neveket fognak futtatni. Ez leginkább akkor szúr szemet, mikor megnézzük a 2014-es „új” filmeket: kapunk 300 kettőt (!), Need For Speed-et, Pókember kettőt, Így neveld a sárkányodat kettőt, Supermant és Batmant egyszerre, valami tucatnyi Bosszúálló filmet illetve az X-men univerzum egy újabb darabját. Az, hogy ennyire egyértelműen zár az új ötletek felé az álomgyár, azt is előrevetíti, hogy ezek a sorozatok sem próbálnak majd egyediek lenni, mert az emberek nem azért fognak beülni egy filmre, mert minőségre vágynak, hanem mert azt akarják látni, amit előző évben is – legalábbis a stúdiók szerint. A tavalyi Wolverine/Farkas film is ebbe a csapdába esett bele- illetve amit újított, az rosszul sült el.

Az alaptörténet viszonylag egyszerű: a visszavonult, mizantróp Farkas (Hugh Jackman) az erdőben tengeti napjait, mikor eljön érte az egzotikus fejformájú Yukio (Rila Fukushima), hogy elvigye őt Japán leghatalmasabb urához, akit még a második világháború alatt Logan megmentett. Az öreg Yashida (Hal Yamanouchi) már a halálán van, ezért főhősünk elvállalja az utazást, hogy elbúcsúzzon tőle. Mikor azonban megérkezik, kiderül, hogy a helyzet sokkal összetettebb, mint gondolta volna. Az öreg felajánlja, hogy halandóvá teszi, pontosabban, hogy átadhatja neki (a vén iparmágnásnak) a halhatatlanságot. Farkas természetesen azért ezt nem vállalja, ellenben azt igen, hogy megvédi az öreg unokáját, Marikot (Tao Okamoto), akit a vénember szerint támadás fenyeget. E közben a karmos mutáns folyamatosan rémeket lát, a korábbi részekből ismert Jean Grey (Famke Janssen) folyamatosan feltűnik álmában egy indokolatlan fehér dresszben. Így tehát összesen három nő között őrlődik az embertelenül kigyúrt Jackman, amikor beüt a krach, az öreg meghal, a temetésén a jakuza megpróbálja elrabolni az unokát, akit természetesen megment a hebrencs hős. Közben elkezd legyengülni, öngyógyító képessége egyre kevésbé funkcionál és testi erejében sem bízhat annyira, mint korábban. Még egy nő feltűnik, a „Vipera” (Svetlana Khodchenkova), aki szintén mutáns és annak ellenére, hogy ő a legjobb nő a filmben, gonosz. Alapfelállásnak nem lenne rossz, főleg nem egy szuperhősfilmhez képest, de sajnos a film alkotói egy-két helyen igen csúnyán mellényúltak, és így alulmúlták az X-men filmek eddig viszonylagosan magas színvonalát.

Elsőre a történetvezetésről, csavarokról, fordulatokról. Röviden: iszonyatosan kiszámíthatóak. Néhány jelenetben annyira helyzetidegen párbeszédek hangzanak el, hogy egyértelmű, hogy később még szerepük lesz. Ilyen példának okáért az atomrobbanás utáni jelenet, ahol a hálás katona megmentőjének akarja adni a kardját, aki azt egy kézbe fogja, de a haláltól megmentett japán így szól: A japán kardot két kézzel kell fogni. Mi a halál! Természetesen ez vissza fog köszönni, hol máshol, mint a végső leszámolásban is, mint ahogy ilyen jelenet az is, mikor Japán leggazdagabb örökösnője megjegyzi, hogy iskolai versenyt nyert tőrdobásból (??). A csavar a film végén  tízes skálán mondjuk hatos, ami annak fényében, hogy lényegében ez az egyetlen igazán váratlan fordulat, igen gyenge filmet feltételeztet.

Sajnos a történethez kapcsolódóan meg kell jegyeznünk azokat a hatalmas lyukakat is, amelyeket a forgatókönyv hagyott a sztori vásznán. Számomra felfoghatatlan, hogy a japán belügyminiszter medencébe dobása hogy maradhatott retorziók nélkül, illetve maga a fickó hova tűnt el ez után a történetből, a nagypapa miért akarta fia helyett unokájának juttatni a céget, illetve hogy mi a jó halálért kell két kézre fogni a szuperrobot japánkardját ahhoz, hogy elkezdjen izzani?!?!  Ehhez társul még a tucat-akciófilmek legbénább kliséje, az, hogy a menekülők az üldözőket egyszerűen képtelenek lerázni, valahogyan mindig a nyomukra akadnak, még akkor is, ha az égegyvilágon senki sem látta, hogy hova mennek. Ennél már csak egy komikusabb jelenet van: mikor Logan önmagán kezd el szívműtétet végrehajtani, úgy, hogy felmetszi a gyomrát és benyúl a belsőségeibe, hogy megoperálja magát. 

Ezt követően mellette elkezdenek harcolni, arrébb lökik a röntgent, így Farkas teljesen vakon turkál saját magában, míg mellette a furcsa fejformájú anime csaj harcol egy már megmérgezett, így érthetetlenül feltámadt fickóval. Erre jön még rá az a rész, ahol a „Fekete Klán” minden tagja kötéllel felszerelt nyílvesszővel lövöldöz Loganra, aki sündisznóként esik össze a titkos erőd lábánál (titkos erőd. komolyan?). És sajnos nem hagyhatom megjegyzés nélkül a vonat tetején zajló párharcot sem, ami pont olyan, mint egy 2D-s telefonos játék, ahol néha fel kell ugrálni a táblák elől. Egy tipp a készítőknek: ez filmben nem működik. Mikor megláttam, egy darabig el sem hittem, hogy erre elpazaroltak öt percet, ez majdnem olyan, mintha a Torpedóból filmet csináltak…ja, az is megtörtént.

Az operatőri munkával semmi különösebb gond nincsen, sőt, vannak kifejezetten jó képek is. A helyzet a filmzenével ugyan hasonló. Korrekt munka lenne, a filmhez kifejezetten hozzátesz, de külön eléggé élvezhetetlen, főleg a miatt, hogy nem található benne egy kifejezett motívum, amire az egész felépülne, így az album inkább olyan mint egy montázs, nem pedig mint egy kész egész.

Összesítve elmondhatjuk, hogy a film sajnálatos módon mélyen alulmúlja a sorozat eddigi részeit, nem teljesíti be feladatát (miszerint közelebb hoz minket Logan személyiségéhez), ő maga sem tud meg többet magáról, az egész olyan, mintha a Halálos iramban széria egyik része lenne: béna alapsztori, másik városban. Hugh Jackman persze hozza a kötelezőt, macsó és férfias és néha rettentően szomorúan néz, de még ez sem indok arra, hogy hogyan tudta lefektetni Marikot, akit körülbelül egy napja ismert és addig a csaj le akarta koppantani. Aki nagyon szereti a szuperhősös filmeket, még annak sem tudom ajánlani, mert ebben körülbelül annyi a szuperhős, mint egy macisajtban, a többi része pedig kifejezetten gyenge.

4/10