300- filmkritika

avagy hogyan tegyünk mindenki számára könnyen emészthetővé a történelmet?

Elképesztő stílusbravúr, a mozi igazi kihasználása, fantasztikus újragondolás. Ilyen, és ezekhez hasonló kritikák alkották a zömét a 300 című filmről szóló írásoknak. Én magam megjelenése után pár hónappal láttam a filmet, és már akkor is szörnyen primitívnek tartottam, ám mégis rászántam magam, hogy a friss élmény kedvéért újra végigküzdöm ezt a közel két órát. Friss élmény, friss kritika. Amint a kamera végleg elköszönt a véres sündisznókká változott spártaiak tetemétől, és végighallgattam a talán eddigi legsablonosabb lelkesítő beszédet, úgy éreztem, megérett az idő, hogy leírjam azt, ami egész idő alatt fogalmazódott meg bennem.

Ez a film a közönséghajhászás teljes győzelme a történelem felett. Az agyondicsért film világszerte kasszasikernek bizonyult, és bár volt rengeteg ember, akiből negatív érzéseket váltott ki, mégis azok voltak többségben, akik ezt a filmet remekműnek tartják. Merthogy ez a film nem tanítási céllal készült, hanem szórakoztatásra, illetve kikapcsolódásra. De ez a film nem szórakoztat – sokkal inkább elborzaszt.

Az egydimenziós szereplők csak az egyik probléma, de elég fontos hiba. Egy film ne a látványról szóljon (bár azóta kiderült az Avatarral kapcsolatban is, hogy a bevételi sikereket nem a drámák fogják elérni), hanem a szereplőkről. Legyen jellemfejlődés, karakterábrázolás – de itt még a főszereplőnek is egyetlen oldala van. A főszereplő is, Leonidasz is, még a szerelmével (?) is arról beszél, hogy vajon hogyan állítsa fel a katonáit, majd minden átmenet nélkül vad szeretkezésbe kezdenek. Természetesen az aktus is lassítva van – mint a film legtöbb jelenete – és ez a végére kezd kicsit unalmassá válni. Mikor még a virágszál is lassítva ingadozik a mezőn (ami, be kell vallani, zseniálisan néz ki az eltolt kontraszt miatt), akkor már az ember kezd kicsit ideges lenni.

A képek gyönyörűek, ám a film sokkal inkább tűnik egy képregény mozgóképpé változtatásának, mint egy valódi filmnek, köszönhetően a rengeteg beállított jelenetnek. Szinte egy az egyben készítették el Miller képregényének film változatát. Ez sokszor elég szerencsétlenül jön ki – hisz miért kell minden érzelmes jelentnek naplementében, messziről fényképezve látszódnia, miközben az alakok sziluettet vetnek a sziklára?

A kedvencem mégis a történelmi tények szabadon kezelése. A film sokkal inkább hasonlít egy rosszul sikerült Gyűrűk Ura átiratra, mint egy „történelmi drámára”, merthogy ezt a típust adták meg a filmhez. Személyesen leginkább a színesfémteleppé átalakított Xerxészt kedvelem, akinek magyar hangja alaposan megcáfolja nemtelenségét, mivel olyan mélyen búg, hogy az ember már-már attól fél, hogy földrengést okoz hangja. Ha már a hangoknál tartunk – az ember majdnem megsüketül, hisz a igazán frappáns és lényegretörően egyszerű párbeszédek legnagyobb részét üvöltve adják elő az emberek. Így a film végére már egész korrekt barátságba kerültem Gerard Butler, a Leonidast alakító színész mandulájával.

A színészi játékra leginkább egy dolog jellemző – a keményen, egyenesen nézés a kamerába. És valljuk be, a legtöbb színész igazán ügyesen tud rezzenéstelenül szembenézni a kamerával, ezzel minden bizonnyal alaposan megfeleltek a rendezői elvárásnak, amiket a zöld háttér előtt kaptak.

A perzsa hadsereg ábrázolása szerintem egy idő után sokkal inkább komikusba fordul át, mint drámaiba. Mikor megjelenik a színen az ollókezű fejszelő, őszintén megvallom, elröhögtem magam. Nem is szólva az árulóról, aki valami oknál fogva egy olyan torz teremténynek volt beállítva, hogy nem is volna szabad neki élnie. Attól függetlenül, hogy ő helyi lakos volt, és közel sem nyomorék, a filmben tönkretett spártaiként állítják be, aki a kegyetlen törvények miatt lett ilyen szerencsétlen. Az ephoroszok a filmben, mint torz varázsló-mágus-űrlények szerepelnek, akik, ahogy a filmben szerepel „állatok, semmint emberek” és az ősi istenek papjai.

Végeredményben, ha el tudnék vonatkoztatni a történelemtől és a gondolkodástól, biztosan én is oly’ annyira tudnám élvezni, mint a port.hu elragadtatott kritikusai. Így sem teljesen élvezhetetlen, ám mégis rengeteg olyan támadási felületet nyújt ez a film, amibe bele lehet kötni. Egyszer nézhető, történelmileg teljesen hiteltelen film tehát, gyönyörű képekkel, és undorító torzszülöttekkel.

u.i.: Xerxész sosem volt néger. 

Ha szereted a történelmet és a színvonalas kosztümös filmeket: 3/10

Ha csak az agyadat akarod zsibbasztani: 10/10