Sherlock Holmes- filmzenekritika

A filmhez tartozó album szinte tökéletes, így hát bőven megérdemel egy külön írást, mivel nagyon ritka manapság az olyan gonddal megkomponált alkotás, amely akár a filmtől elkülönítve is hallgatható lenne. Az album szerzője Hans Zimmer, akinek helye véleményem szerint minimum megkérdőjelezhető a „legjobb filmzeneszerző” posztján, ahol jelenleg ül, de ebben az esetben nem lőtt mellé (azt nem is szokott, csak éppen egy dallamot ad el milliószor).

A Discombubolate egy kellemes kis pöntyögéssel indít, amely később a zene alapmotívumát fogja jelenteni. Majd bekezd a zenekar: dinamikusan, energikusan játszanak mind a vonósok, mind a fúvósok. A hangzásvilágot leginkább a vonósok uralják, az egész zene a viktoriánus London pezsgő, nyüzsgő ám mégis koszos és piszkos világot tárja lelki szemeink elé. A szám vége előtt még kapunk egy gyönyörű dallamot, amely dallammotívum bármelyik komolyzenei alkotásnak díszére válna. A valódi lezárás frappáns és rövid. Beszippant Sherlock világa.

Az Is It Poison, Nanny? az egyik gyengécske szám a lemezen. Szokásos hangulatfokozó zene, ahol az aktuális dallam nagyon kevés, így igazán csak a film alatt érvényesül. A háttérben azonban egyre inkább valami baljós árny rajzolódik ki a fúvósoknak hála, miközben valami furcsa nyikorgás is beleolvad a dallamba. Másfél perc után mintha eltűnne a felhő. Valami új kezdődik. Baljóslatú, de kisebb horderejű. Piti kis bűntény. Tán mérgezett a süti, dadus?

I Never Woke Up In Handcuffs Before. Az album egyik legérdekesebb száma, amely lemerül a londoni alvilág mocskába, és mindent felforgat. Van itt csaló bűvész, cigányjós és medvetáncoltató is. Köztük oson végig Holmesunk, aki a régi mondásnak megfelelően követi a nőt. A végére teljes őrületbe fulladó dallam teljes őrülettel is záródik le, és átadja a helyét valami nyugalmasabbnak.

A My Mind Rebels Against Stagnation lassan indul, körülbelül mint Robert Downey Jr. Sherlockja hat kupica pálinka után. Természetesen idővel beindul, és teljes színpompájában láthatjuk az épülő Londont. Az alapmotívum alap verziója ez- se nem lassú, se nem gyors, nincs benne különlegesség, itt láthatjuk, hogy mi a későbbi variációk alapja. Majd vált a szín- börtön. Valami félelmetes és gonosz, de hogy mi, nem tudjuk, mert a zene csak atmoszférát teremt. Nem ad dallamot. De, mégis! A fúvósok. Akkor ez Blackwood lesz. A szám végén valami újat kapunk: fantasztikus, szomorú és kifejezetten baljóslatú. Az egyik leggyönyörűbb melódia a lemezen és az egész filmben.

Egy töltelékszám: Data, Data, Data. Nem nagyon lehet vele mit kezdeni, csak annyit, hogy alapanyag nélkül mi sem tudunk építkezni.

Meg is kapjuk alapanyagnak a kutyás számot: He’s Killed The Dog Again. Felépítménye a következőkből áll: egy kis alapmotívum, egy csipetnyi Blackwood-variáció majd az egész egy nagyon hatásos és energikus részletbe összeolvasztva. Ahogy már eddig is, itt is félbeszakad a szám felénél a dallam és megint valami új kezdődik. Fúvósok, pöntyögő vonósok. Nem túl vidám és felvidító és ez a szám végéig nem is változik.

Marital Sabotage. Az első fél perc a felvezetés, majd alapmotívum, miközben folyamatosan fokozzák az izgalmat a háttérben dolgozó hegedűk és dobok. Kapunk egy minimotívumot egy szólistától, majd egy kis elcsendesedés után ismét a már hallott „dallam”. Feszültségfokozás, semmi több. Füst, de sehol a tűz.

A Not In Blood, But In Bond első felét a keleti motívumokkal ékes síró hegedűszó uralja, majd a felétől ismét a szimfonikus zenekart hallhatjuk, ahogy méltóságteljes szomorúsággal szólnak. Szép, de semmi különleges.

Ah, Putrefaction. Egy perces felvezető után következik az a rész, amely ismét a hallgató szívébe markol. Az ilyen pillanatokért érdemes filmzenéket hallgatni. A dallam felér a Granada filmsorozat zenéjéhez kidolgozottságában és melódiájában. Talán a legszebb szám az albumon.

A Panic, Shear Bloody Panic a nevéhez méltóan igencsak baljóslatú és rémisztő. Egy ideig visszatér az alapmotívum és ezt követően fel is élénkülnek a dallamok. Ismét hallhatjuk a már korábban hallott London-témát, amely egyszerre fülbemászó és kidolgozott. A számban remekelnek a dobok, egyszerűen fantasztikusan szólnak végig.

A Psychological Recovery…6 Months a legerősebb szám a lemezen. Ebben minden benne van, ami csak a filmben elhangzik, minden motívum, minden dallamocska, minden finomság. Ez az a zene, amit elküldünk egy barátunknak, ha megkérdezi, hogy milyen a Sherlock Holmes filmzenéje, ez az, amelyik bemutatja azt, hogy milyen egy jó soundtrack. Sokoldalú, mégis egységes, dinamikus, mégis remek melódiákkal dúsított. Meg kell hallgatni. Hans Zimmer egyik legjobban sikerült száma. Ne is menj tovább amíg meg nem hallgattad.

Catatonie. Szükségessége minimum megkérdőjelezhető, hisz az előző szám a tökéletes lezárás lett volna az albumhoz. Bár be kell vallani, hogy az utolsó két perce fantasztikusan jól ötvözi az eleganciát a dallamossággal és a dinamizmussal. Végeredményben mégiscsak jó lezárás, de nem a legerősebb track a lemezen.

Mindenképpen hallgasd meg ezt az albumot a filmtől külön is. Ha láttad a filmet, ha nem, ha szereted a klasszikus zenét, ha nem- ezt imádni fogod!

9,5/10

A Sherlock-különrovat következő része a Sherlock Holmes: A Game Of Shadows című film elemzésével fog folytatódni.